Katasztrófavédelmi gyakorlat Pápán (2011. október 11.)


Pápa város területén több olyan cég, illetve vállalat is működik, amelyek bár meghatározói a város gazdaságának, mégis tevékenységük együtt jár a veszélyes anyagok felhasználásával. A gazdaságban jelen lévő veszélyes anyagok felhasználása magában hordozza a súlyos ipari balesetek kialakulásának kockázatát. Az ilyen jellegű balesetek szerencsére ritkák, ám előfordulhatnak a legnagyobb gondosság esetén is. Ezért is fontos a felkészültség, a tudatos védekezés.

Alapfeltételezés:

     A Pápai Hús 1913 Kft. Kondenzátor telepén üzemi hiba miatt ammónia szabadul ki. A szabadba jutott ammóniát az enyhe NY-i szél az üzem mellett található lakóházak felé sodorja.

     A katasztrófavédelmi gyakorlat célja ezúttal a nevezett üzemben keletkező súlyos baleset hatásai elleni, továbbá a környékben élő és tartózkodó polgárok riasztása és védelme érdekében összehangolt védekezéshez szükséges intézkedések, módszerek, erők és eszközök működőképességének ellenőrzése volt, továbbá a mentésben résztvevő szervezetek riaszthatósága, a riasztás végrehajtásának ellenőrzése. Az üzem dolgozóinak, valamint a környéken lakók kimenekítése, elzárkóztatása. Az üzem védelmi képességének gyakorlása, annak ellenőrzése.

     A gyakorlat során az intézkedési tervben meghatározott módon érkeztek a helyszínre a vészhelyzet elhárításáért felelős erők, miközben a háttérben a termelőegységek vezetői is megtették a károk minimalizálására irányuló intézkedéseket.

     A gyakorlat a vészhelyzet észlelésétől a tényleges helyzet szimulálásán át a szakszerű intézkedések végrehajtásáig, majd a teljes folyamat szakmai értékeléséig épült fel, amelyeket a vonatkozó törvényi előírások szerint a vállalatcsoportnál érvényben lévő belső szakmai szabályozások és utasítások alapján kellett lefolytatni.

     A konkrét tapasztalatokat a különböző egységek vezetői a gyakorlat befejeztével értékelték. A katasztrófavédelmi gyakorlatot valamennyi résztvevő szervezet vezetője sikeresnek értékelte.

Szükségesek az ilyen jellegű gyakorlatok, azért, hogy az érintettek – védekezésben résztvevő szervezetek - megismerjék egymást, egymás munkáját, gyengeségeit, erősségeit, lehetőségeit, melynek ismeretében a közös cél, tehát az emberi élet és érték, valamint a környezetünk védelmét nagyobb biztonsággal tudjuk megvalósítani.

A gyakorlaton résztvevő szervek, szervezetek az alábbiak voltak:

- Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a VFCS

- Pápai, Ajkai, Veszprémi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóságai

- Veszprém Műszaki mentő bázis

- Pápai Rendőrkapitányság

- Pápai Mentőállomás

- Pápai Önkormányzat

- Pápai Hús 1913 Kft.

  www.­veszprem.­katasztrofavedel­em.­hu

Csatolt képek

Képgalériákból

00410913